Lovaglás karámban
Két fajta karám létezik, az egyik a körkarám, a másik pedig a négyszög alakú karám. A karám egy olyan terület, amely viszonylag magas kerítéssel van körbekeríta, alja pedig az esetek többségében homokkal van leszórva, de van, ahol füves az allja. Ide néha 1-5 lovat beszoktak engedni, ha valami probléma van velük, vagy egyszerűen nem akarják, hogy aznap a többi ló között legyenek. De legtöbb helyen lovaglásra alkalmazzák.
A körkarám nem olyan nagy, és általában a kezdő lovasok szoktak itt lovagolni. A lovak a kerítés menti kitaposott sávon közlekednek. A körkarámban nem lehet bonyolultabb feladatokat végrehajtani, így a lovasok inkább az ügetést, vágtát szokták itt gyokorolni.
A négyszög alakú karám lehet magas kerítéssel körbekerített, de lehet, hogy egy térdig sem érő, pici kis kerítés van. Ez teljesen mindegy, hiszen amikor a lovasok már a négyszögben lovagolnak, akkor már a ló némileg az uralmuk alatt van. Itt lehet a legjobban gyakorolni aló irányítását, rengeteg feladatot lehet végrehajtani. Itt ló és lovasa már többet dolgozik.
Akár körkarámban, akár négyszögben vagyunk, az edző mindig a karám közepén áll, onnan irányítja a lovasokat, és figyeli meg, mit csinálnak jól, és mit kevésbé jól...
|