Incitatus, a majdnem konzul
Nagyszerű versenyló volt Incitatus, több nagyszerű győzelemmel ajándékozta meg tulajdonosát, a római császárt. Azonban neve nem erről vált közismerté, hanem az uralkodói önkény jelképeként emlegették már az ókorban is. A császár ugyanis Caligula (i.sz. 37-41) volt, az egyik legbetegebb lelkületű uralkodó a történelemben – legalább is a történetírói szerint. Az egyikük, Suetonius 12 császárról írt könyvében szaftosabb részleteket tálalt azok magánéletéről, mint a legpiszkosabb jelenkori bulvárlapok, vagyis nyilvánvalóan nem rokonszenvezett velük. Nem tudhatjuk, hogy mi a teljes igazság a szenátussal állandóan harcban álló, sorban még csak harmadik római császár életéről, de feltételezhető, hogy nem véletlenül keringtek róla a Suetonius által leírt borzalmas történetek. Ezek nemcsak a mindenkor ízlésének megfelelően vérfertőzésekről, kicsapongásokról, szadista kegyetlenkedésekről, véres önkényről és beteges, de nem alaptalan paranoiáról szólnak, hanem egy lóról is, amely állítólag majdnem a legmagasabb rangot érte el a világtörténelemben, amelyet állat valaha is elért.
A kocsiversenyek Rómában hasonló szerepet töltöttek be, mint manapság a labdarúgás. Voltak klubok, profi versenyzőkkel, valamint őrjöngő szurkolótáborral. Négy szín képviselte az egyes „klubokat”, a fehérek és vörösök mellé a császárkorban alakult meg a kék és zöld „fakcio”. Caligula a zöldek híve volt, olyannyira, hogy sokszor azok táborában tartózkodott és étkezett. Ebből kifolyólag a császár kegy révén előnyhöz jutó zöldeket erősítette Incitatus, a pompás ügető is. Suetonius írt arról, hogy a versenyek előtti napon katonák jártak körbe az istálló környékén, és intettek aznapra mindenki szigorú csendre, nehogy bármi is megzavarja a versenyző lelki felkészülését. Ugyanő szerint a paripa 18 saját szolgával rendelkezett. Az istállója fényűző volt, márványból és elefántcsontból épült, a szerszámait drágakövek ékesítették. Külön szórakoztatókat biztosítottak számára, hogy ne unatkozzon (a meghívókon az ő „aláírása” díszelgett). Cassius Dio szerint még a császári lakomákra is meghívták, ahol arany kupából ehette a zabot. A lakomára kényszermeghívott szenátoroknak kénytelen-kelletlen éltetniük kellett a pompás paripát. És itt jön az, ami ma is vitára ingerli a történészeket: a két római történetíró szerint Caligulának szándékában állt a legmagasabb szenátusi rangra, konzullá nevezni a kedvenc lovát. Szerintük csak a – kor szokásainak megfelelően erőszakos – korai halála akadályozta meg eme tett elkövetésében. Miután csak szándékról írtak, nagyon nehéz lenne bizonyítékot találni erre. Később úgy került be a köztudatba, hogy valóban konzullá nevezte Incitatust, a történet felbukkan sok helyen a világirodalomban is.
Egyes mai történészek kétségbe vonják, hogy valóban igazak azok az állítások, amelyeket Caliguláról írtak 1-2 száz év távlatából. Szerintük csak a szenátus és a korai császárság küzdelméről volt szó, amelyben a lónak csak annyi szerepe jutott, hogy jól felbőszítse vele Caligula a köztársaság pártján állókat, azzal, hogy nevetségessé teszi annak intézményeit és törvényhozó testületét. |